Egyszer volt egy blogom, még 2012 körül, aztán nem volt.
Most pedig az anyaság újra előhívta.
Konkrétabban két – nevezzük projektnek: a tavasszal leadott doktori disszertációm, ami a női testképről szól, és a Communitas alkotói ösztöndíj, amelyre fotográfusként pályáztam az Anyaság láthatatlan rétegei témájával, amelyet úgy történt, hogy megnyertem.
A doktori disszertációm egyben önismereti munka is lett számomra, amiből azt tanultam meg, hogy nagyon szeretek írni. Most, mikor kicsi családom még szendereg az ágyban, helyet adok az inspirációnak, hagyom, hogy megjelenhessen ilyen formában, mert ez az öt év kutatás, tapasztalatgyűjtés, emberekkel való kapcsolódás sokkal többet kér tőlem egy disszertációnál. Arra is rájöttem, hogy az egész lényem, a testem minden kis sejtje az alkotástól tud igazán izzani, és hogy a kutatás, az elmélyülés, a fotózás és az írás nálam együttállásban vannak.
Az a tervem, hogy ebbe a blogba olyan szövegeket fogok írni, amelyek érintik a disszertációm és a fotósorozatom témáját. A doktori disszertációm témája a női testkép, a szülést meg nem élt, várandós és szülést megélt női test antropológus szemmel. A kutatásom kiterjedt néhány, a művészettörténet kánonjában megjelent ideális női test elemzésére és bemutatására is, mivel ezek a nőitest-ábrázolások hatottak arra, amit ma szép női testnek nevezünk. Ebből is szeretnék majd részleteket megosztani. A kvalitatív kutatáson belül 28 nővel és 11 férfival beszélgettem a női testről, így nagyon gazdag hanganyagot sikerült gyűjtenem az Y és Z generáció tagjainak véleményéről. Ezt is szeretném folytatni, de a továbbiakban más irányba fogok indulni. Mivel most az anyaság a legmeghatározóbb jelenség az életemben, erről szeretnék írni, és erről szeretnék beszélgetni anyákkal. Eddig arról szólt a kutatásom, hogy hogyan gondolkodik két generáció – nők és férfiak – a női testről, most pedig arról szeretnék anyagot gyűjteni, hogy hogyan gondolkodnak az anyák az anyaságról, és melyek az anyaság láthatatlan rétegei. Arra is kerestem válaszokat, hogy a nők hogyan élik meg a testüket, mit mutatnak meg a testükből, és mit nem, miről tudnak beszélni a testükkel kapcsolatban, és miről nem. Ezekről is szeretnék írni itt. A későbbiekben a következő kérdések mentén szeretnék haladni: hogyan változott meg a nők viszonya a testükhöz a szülés és az anyaság által, hogyan élték meg a gyermekágyat és azt az óriási változást, ami a gyermekvállalással együtt jár. És nem utolsó sorban arról is szeretnék beszélgetni, hogy hogy van a lelkük, a nők lelke.
Ha össze kellene foglalnom, hogy milyen szövegekkel vagyok várandós, elsősorban szabad szövegekkel, amelyeket nemcsak az eddigi öt év tudása fog egyengetni, hanem az is, hogy egyik nap kiszámoltam: 2011 óta, csupán egy év kihagyással, folyamatosan egy felsőoktatási intézmény hallgatója voltam, ami tizennégy évnyi tanulási lehetőségnek adott keretet. Ebben a keretben volt alkalmam megismerkedni azokkal a szívemnek kedves tanárokkal és munkatársakkal, akik meghatározói lettek eddigi életemnek és munkásságomnak. Hálás vagyok azokért az emberekért és alkotókért is, akikkel összesodort az élet – a kereten kívül és belül egyaránt.
Azt érzem, hogy nem halogathatom tovább. Itt az idő, hogy megnyíljak, és felvállaljam azt a tapasztalatot, amit hosszú évek óta gyűjtögetek. Szeretném átadni, kifejteni, megosztani, amihez vagy a szavak, vagy a képek lesznek a segítségemre. Nőkről fogok írni, a női testről, tabukról, a női test ábrázolásáról, szülésről és anyaságról. Lehet, helye lesz valami olyasminek is, amit még nehezen vállalok: annak, hogy fenomenológiai pszichológiával foglalkozom. 2017-ben kezdtem Gergely Edóhoz járni fenomenológiai állításokra, majd elvégeztem az alapképzést 2023-ban és a főképzést 2025-ben a Nelles Institut Transylvaniánál. Ez a masszív kilenc év, amit a LIP-pel (Life Integration Process) töltöttem, nagyon megváltoztatott, és megváltoztatta a viszonyomat például a testemmel és a női minőséggel is. Bár ezek csak töredékei annak, amelyeket Edónak és a LIP-nek köszönhetek. Folytatás következik.
Leave a Reply